2016. május 4., szerda

Jó volt ez a nap

Nagyszerűen sikerült a délután. Az ebéd elköltése után indultunk útnak, szerszámokkal, törlőkendőkkel, cérnakesztyűkkel, kukazsákokkal, kapával, gereblyékkel fölszerelkezve a marosszentimrei templomba. A Nap is kisütött erre, s igazán büszkék voltunk a gyerekekre, olyan lelkesedéssel és komolyan dolgoztak. A végeredmény szemet gyönyörködtető lett. Utána egy kis körutazás Boroskrakkóba és Magyarigenbe, majd úgy 6 óra tájékán érkeztünk haza. gy órácska felszabadult szabad-foglalkozás következett, majd nekiláttunk a vacsorának: zöldséglevest és rizseshúst ettünk. 1-2 kivétellel mindenki jól evett, aki pedig nem, az pótolhatta az otthonról hozott közös kajával - vagyis éhen senki sem maradt. Most együtt dolgozzuk föl a nap élményeit. Összeültek a kis újságírók, hogy színes riportokkal örökítsék meg a legjobb pillanatokat. Van csoport, amelyik képeslapokat rajzol a látottak alapján, s vannak, akik a napi kavicsunkra kerülő tömör és tanulságos gondolat megfogalmazásán törik a fejüket. Gyűjtjük a fotókat a telefonokról és a fényképezőgépekről, és hamarosan kiválogatjuk a legjobbakat, a leghumorosabbakat, s igyekszünk még ma feltölteni a blogra. Mindenkit üdvözlünk otthon! Üzenjük, hogy nagyon jól vagyunk, gyűlnek az élmények, és persze sokat tanultunk már idáig is. Ui.: Nagyszerű kis csapat gyűlt össze, érdeklődők, szófogadók és jókedvűek. Minden tanárnak és szülőnek ilyen gyerekeket kívánunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése